Szeretnél Zebegényben termálfürdőt? Vagy ne álmodozzunk, hanem a kis dolgok valósuljanak meg. Például legyen szociális tüzifája a rászorultaknak?
K.G.: Nem tartanám "kis dolognak", a szociális tűzifa programot, amelynek keretén belül tavaly 40 traktornyi fát osztott szét az önkormányzat a rászorulók között és idén is már 19 fuvarnál tartunk. A termálfürdőt pedig mindenki szeretné, de sajnos a realitásokat látva, nem sok esélyt látok rá, mert Zebegény 12 km-es körzetében 3 kút is ugyanazt a vízbázist apasztja, amelyre Zebegényt is rá lehetne kötni.Mai árakon, csak a fúrás 170 millió forint lenne, úgyhogy egy tőkeerős befektetői csoport nélkül sem a tulajdonosok, sem az önkormányzat nem tudja megvalósítani a termálfürdőt. De ennek ellenére, persze, hogy én szeretném ha lenne Zebegényben termálfürdő. De sokkal jobban szeretném, hogy Zebegény utcái ne legyenek olyan kátyúsak mint amilyenek most, legyen megoldva mindenhol a vízelvezetés, ne legyen olyan szemetes a falu mint amilyen hétfő reggelenként, a temető kerítésén ne tudjanak a vadak beugrálni, az óvodában 2 évvel a bővítés és korszerűsítés után működjön végre rendesen a fűtés, stb.